Vakbarát változat
 



Tisztábban látni a világot

Első víz alatti élményeink tán gyermekkorban kezdődtek, amikor a víz alatt kinyitottuk szemeinket. Ekkor meglepődve tapasztalhattuk, hogy víz alatt igen homályosan látunk. Ehhez, hogy ezt ki tudjuk küszöbölni merüléseink során búvár maszkokat viselünk merüléseink közben.

A homályos látás fizikája egyszerű, amikor az emberi szem vízzel érintkezik fény sugarának megtörése, különbözik a felszínen bekövetkező fénytörésnél, így a szem nem képes a fókuszpontra összesíteni a fényt. Erre egy egyszerű megoldást találtak ki az úgymond ősidőkben. Amennyiben légtért alakítanak ki a búvár szeme, és a víz között ez a fénytörés nem következik be így a látásunk is éles marad a víz alatt.

Osztott látóterű maszkA búvár maszk az egyik legalapvetőbb felszerelés mind a búvárok, mind a szabadtüdős búvárok körében.

A maszkok felépítése rendkívül egyszerű. Egy edzett üvegből (tempered glass) készült lencse van a szem előtt elhelyezve melyet egy szilikonból készült szoknya vesz körül, ami biztosítja, hogy ne kerüljön a szem és az üveg közé víz. Az egészet egy pánt rögzíti a fejre. A búvárok számára készült maszknak magába kell foglalnia egy orrészt. Ennek a legfontosabb célja a mélység növekedésével a maszkban lévő nyomás és a környezeti nyomás közötti különbséget ki tudja egyenlíteni befújással.

A gyártók gyártanak olyan maszkokat is melyek az orr alatt egy szelepet tartalmaznak, ami a maszkba került víz kiürítését segíti. Sok búvár nem szereti ezeket a típusokat, mert ez a szelep könnyen meg hibásodhat, és ez által a maszkba folyamatosan víz kerül. A búvár maszk víztelenítése egy egyszerű feladat. Miközben a fejet előredöntve a maszk felső peremét benyomjuk, közben az orron keresztül a levegőt kifújva a fejünket lassan hátrahajtjuk. Ezáltal a befújt levegő a maszkból a vizet kiszorítja.

Némely gyártó olyan maszkokat gyárt, amelyek a légzőcsővvel egybe van építve, vagy az üveg helyett műanyag lencsét használnak, az ilyen maszkokat, ha lehet messziről kerüljük, mivel nem alkalmasak búvár célokra.

Maszk vásárlása esetén úgy tudunk meggyőződni arról, hogy megfelelő számunkra, természetesen a színén kívül, hogy az arcunkra helyezve kiszívjuk belőle a levegőt. Amennyiben nem érrezük, hogy valahol a szilikonszoknya mentén beszivárogna a levegő, úgy az a méret megfelelő számunkra.

A maszk használata

Miután megvásároltuk a maszkunkat egy fontos teendő van a használatba vétel előtt. Mivel a gyártás során a lencséket vékony szilikon zsírréteggel látják el a sérülések elkerülése végett, ezt el kell távolítani. Amennyiben ezt nem tesszük meg a maszkunk folyamatosan párásodni fog a víz alatt. Az eltávolítására két jól bevált módszer van. Az egyik, hogy fogkefe és fogkrém segítségével és egy jó kiadós dörzsöléssel, eltávolítjuk a zsírréteget. A másik megoldás a Cola maró hatásának kihasználása, tehát egy éjszakára áztassuk maszkunkat colában. Amennyiben a maszk tovább párásodik víz alatt úgy ismételjük meg a műveletet.

Ne felejetsük el, hogy minden használat előtt nyálazzuk be az üveg belső felét, és öblítsük ki. A nyál természetes páramentesítőként szolgál. Amennyiben ezzel bármilyen problémánk támad, akkor alkalmazzunk páramentesítő spray-t mely a legtöbb búvárboltban fellelhető. És ne feledkezzünk el arról, hogy minden használat után öblítsük el édesvízzel, és ne tároljuk napfénynek kitett helyen.

A maszk típusai

Azt hogy ki melyen maszkot szeretne magának az egyéni ízlés dolga, alábbiakban felsoroljuk mi szerint lehet őket csoportosítani.

Az üveglencsék alapján

Léteznek olyan maszkok, melynek előlapja egyetlen üveglapból áll ezeket egyterű maszkoknak nevezzük, ezen kívül léteznek még az osztott terűek. Gyártók készítenek olyan maszkokat is melyek alul, felül, vagy akár oldalt plusz kicsi ablakokkal vannak ellátva, ezáltal a periférikus látás növelését érik el. Némely maszkok esetében a gyártók gondoltak a szemüveges emberekre, és gyártanak olyan maszkokat és dioptriás lencséket mellyel az ő látásukat segítik víz alatt.

A szoknya anyaga alapján

Fullface maszkRégen gyártottak gumiból készült maszkokat, ma már ezek igen ritkák, mert a tartósabb szilikongumit részesítik előnybe. Ezt vagy átlátszó, vagy fekete kivitelben gyártják. A fekete szilikonnál a legfőbb szempont általában, hogy az oldalról jövő fénysugarak nem zavarnak a látásban. A legfontosabb, mint fent is említettük, az hogy a szoknya rész magába foglalja az orrészt is.

Ezenkívül gyártanak még számos speciális maszkokat is, nemcsak hobbibúvár célokra, mint például a teljes arcot befedő maszkokat, úgynevezett fullface maszkokat, vagy a sisakkal egybeépített maszkokat.

Néhány szóban a pántokról

Manapság a maszkok nagyrészét szilikonpánttal szerelik fel gyártás során.  Ezeket lecserélhetjük neoprénből készült pántokra. Ezek sokkal tartósabbak, mint a szilikonból készültek. Amennyiben beszereztünk egy maszkot, érdemes hozzá tartalék pántot is venni, mert ha merülés előtt elszakad akkor ki tudjuk cserélni, így nem hiúsul meg a merülésünk.

Végezetül, bármennyire is kezdő búvárok vagyunk, érdemes saját maszkot venni, mivel azt megszokva, nem kell folyamatosan kölcsön maszkokkal elrontani a merüléseinket.

utolsó módosítás: 2008. november 6.

 

Kapcsolat: info@extasea.hu

www.extasea.hu

 

 
 
Látogatók: 37.564   Oldalletöltések: 89.297   By NetOffice & Compagnon     w3c_html40 w3c_css20