Szlovákiában járunk a Szalánci-hegység északi közepén Kassa városától mintegy 35 km-re. Dubnik-i opálbányák itt találhatóak, melyek világviszonylatban is ritkaságszámba mennek.  A nemesopál bányászat világviszonylatban előkelő első helyet foglalta el, mind mértékében, mind mennyiségében. Az első írásos feljegyzés a bányászati tevékenységről 1597. május 14-én keletkezett. A bányászat legnagyobb mértékben 1845-1880 évek között a Goldschmidt család felügyelete alatt.  1896 –tól egészen a bányaművelés befejezéséig 1922-ig állami tulajdonban volt a bánya.  1918- ban végezték az utolsó fejtési munkálatokat, majd 1922-ig csak fenntartási munkálatokat végeztek.  A bezárás után többször megpróbálták a bányászati tevékenységet újraindítani, de nem volt megfelelő beruházó erre. Több szakmai kiadvány szerint a bányászat felhagyása, nem a készletek kimerülése miatt következett be.  A merülésre alkalmas hely a Vilmos tárnában található, mivel ez fekszik a legalacsonyabban az összes környékbeli bánya közül. Ezen belül is főként a 15 méteres és a 30 méteres szint alkalmas a merülésre.

A merülő helyről nagyvonalakban annyit, hogy aki itt szeretne merülni annak fel kell készülnie arra, hogy a zárt térhez egy hidegnek mondható állandó 2-4 fokos víz társul. A járatok, mivel bányáról van szó, tágasnak mondható szűkületekre nem nagyon kell számítani. A merülés előtt természetesen a felszereléseinket a merülés helyszínére kellett szállítani, ami a napfényes felszíntől jó 4-500 méteres távolságra van. Ez nem hangzik soknak, de amikor a felszerelések között fejenként egy dupla palack, 2 stage palack és egy oxigén palack szerepel, akkor elgondolkodik az ember azon, hogy jobb lenne ezt ha nem maga hordaná be.

Az első nap mikor megérkeztünk találkoztunk helyi emberünkkel, Jancsóval. Róla ha az ember meglátja az igazi bányászember jut eszébe, szakálla kiőszülve, melyen a folyamatos cigarettázás sárga lenyomata látható. Egyből tudatva is velünk, hogy Vlado, aki a helyi kontaktunk nem igazán szólt neki, hogy jövünk. Ezzel csak egy gond volt, hogy a bánya melletti szálláson éppen mások tartózkodtak. Jancsó megnyugtatott minket, hogy 1,5 km-re van, egy másik háza ahol megszállhatunk aznap éjszaka, és másnapra az itteni szállás is kiürül.

Megkezdtük szokásos feladatainkat Lajossal. Az üres palackok feltöltése, gázok analizálása. Mire ezzel végeztünk addigra Safi és Gyula is megérkezett. A csapat összejött, megkezdődtek a merülése tervek megbeszélése, és felszerelések bevitele. Az első merülési célunk a 30 méteres szinten lévő fedőakna mögötti járat bekötelezése. Miután mindannyian behordtuk felszereléseinket, megebédeltünk. Ennek hatására úgy döntöttünk mivel, már délután volt hogy aznap nem merülünk inkább rápihenünk a másnapi merülésre.

Mielőtt Jancsó elvitt volna a szállásunkra, a bányaszállást bitorló egyének tudatták velünk, hogy ne ijedjünk meg, de nagyon rég nem járt ott senki. Erre mindenki fejében a gondolatok megindultak, személy szerint olyan helyre gondoltam, ahol a pókhálótól és a portól nem látszódik már semmi. Na, nem baj ezt az egy éjszakát csak kibírjuk, gondoltam magamban. Megérkeztünk is a házhoz, amiről kiderült egy szépséghibája van csak, hogy nem a bánya mellett van. Egy leharcolt vadászházféle viskó fogadott minket, mely kellő törődéssel, és energiával első osztályú szállássá lehetne varázsolni. Első feladatunk a kandalló begyújtása volt, mivel addigra kellően átfáztunk. Fűtésben jártas olvasóimnak nem kell bemutatni mit, okoz egy kandallóba való befűtés jéghideg kémények mellett. Két óra szellőztetés és folyamatos fűtés mellett a baltát már nem kellett arra használnunk, hogy a házba a füstöt vágjuk vele. Mindenki elővette a maga kis elemózsiáját, és a vacsorával folytattuk a napot. Közben előkerült három üveg bor, melyet a vacsora elfogyasztása után, történetek mesélése közben elfogyasztottunk.

A hálózsákjainkba a kandalló előtt fogadtuk az éjszakát. Lajos felvállalta az éjszakai fűtő szerepét, mivel éjszaka többször arra ébredhet, hogy fel se néz a hálózsákból csak fog egy hasábot és a tűzre dobja. Az éjszaka folyamán a bent található összes fát eltüzelte, sőt Gyula még valamikor utánpótlást is hozott neki a kamrából.

2. nap

Reggel kellően kipihent állapotban megreggelizve visszamentünk a bányához, hogy végre merüljünk egyet. A terv az volt Lajos és én lemegyünk a fedőaknához és megindulunk kötelünkkel a járatban. Tavasszal jártunk már itt csak akkor a 100 méter kötelünk elfogyott, a járat meg ment tovább. Addig Safi és Gyula vár, és amint kijöttünk ők folytatják az utat befelé. A biztonságról egy két szó. Az oxigén palackokat a 15 méterese szinten helyeztük el ahol most a mélység 7 méter körül volt. Most magasabb volt a vízállás mint tavasszal így a 6 méteres dekópont pont egy emelkedő csőbe esett. A fedőaknáig  ami 22 méter mélyen van 2 stage és a dupla hátkészülékkel haladtunk majd onnan, az egyik stage palackot leakasztva indultunk meg a kötéllel.  Az úszás során elértük azt a pontot ahol már jártunk, onnan egy lapos terembe lehet lejutni, ez 100 méter a fedőaknától. Továbbúsztunk ahol egy elágazáshoz értünk. Ekkor Lajos jelezte forduljunk meg, már közel fél órája voltunk a 4 fokos vízbe. Visszafelé menet felvettük a fedőaknánál hagyott palackjainkat, majd a jobb oldali körön indultunk el a felszín irányába. Kiérve vízből elmondtuk a következő merülő csapatnak, hogy meddig jutottunk hol hagytuk a kötél végét. Ők a merülés alatt eljutottak odáig majd végleges lekötési ponttal le is rakták ott a kötelet, mivel a további járatok beomoltak, vagy a bányászat során meddő kőzettel pakolták tele. Közben Vlado is megérkezett, elmondtuk neki merre jártunk lerajzoltuk mere jártunk, mit láttunk, így Jancsó segítségével a régi térképek alapján kiderült, hogy a József járatban voltunk. Némi pihenés után Lajossal a második merülésre, több tervünk is volt. A bal oldali körön lévő kis aknából nyíló járatot nézzük végig. És ha marad időnk, akkor a bal oldali 30 méteres szinten lévő bal oldali áratokat nézzük végig. Sajnos a kis aknából nyíló járatok nem sok újdonságot hoztak mivel pár méter után a főte annyira instabilnak tűnt, hogy nem kockáztattuk meg, hogy a kilélegzet levegő hatására meginduljon is bármi. Inkább lentebb mentünk egy szinttel és a bal oldali járatokat néztük végig. Visszafelé jövet Lajos benézet egy felfelé nyíló járatba, ahol legközelebb érdemes lenne majd legközelebb körbenézni. Közben Gyuláek a jobb oldali járatokat kutatgatták, de elmondásuk szerint folyamatosan zsákutcákba jutottak. Este elkértük Jancsótól a régi térképeket, amin természetesen minden magyarul volt, és meg az 1800-as években készültek. Hosszas tanakodás és térképolvasás után rájöttünk a jelzések értelmére és a másnapi merülési terveket szövögettük.  Gyula és Safi úgy döntött hogy harmadnap a 15 méteres szint bal oldali járatait fésüli át, nem hiába mert számunkra ismeretlen járatokat találtak. Lajossal addig mi a bejáratnál található csőből kötelezzük be a junp-olós szakaszt és egy átkötő járatot a fedőaknáig. Miután ezt megcsináltunk, a József járatban lévő felfelé menő járatot néztük meg, ez zsákutcának bizonyult. Mivel volt még bőven levegőnk, úgy döntöttünk lenézünk egy szinttel lentebb, ahol többször jártunk.  Ennek az eredménye egy 10 perces dekó megálló lett melyet a korábban említett nem éppen a legideálisabb helyen töltöttünk el, teljesen átfagyva. A merülés befejeztével már csak a behurcolt temérdek felszerelés kihordása maradt csak hátra.

Safiék új járatai bebiztosították azt, hogy sokadszorra is visszatérjünk ide, és a nem éppen legideálisabb körülmények között merüljünk a bányában. Tehát tervek már vannak, már csak az elhatározás hiányzik.

Kapcsolat: info@extasea.hu

www.extasea.hu