Az indulás pici változtatás után, csütörtök reggelre, Attiék esetében délre volt tervezve. Természetesen kis csúszással, de 9 kor elindultunk Safiéktól, reménykedve, hogy javult az út az erdélyi szakaszon és még nem sejtve a kalandosra forduló kocsikázás részleteit, illetve azt, hogy az 560km-es út megtételéhez szükséges 12 órás menetidőn, megint nem tudunk majd faragni!

Tehát elindultunk, a hazai szakaszon természetesen hamar túljutottunk, és a határ utáni részen is viszonylag jól haladtunk, bár az egy kicsit aggasztott, hogy a hátralévő 300km-re 6 óra menetidővel számolt a gps, vajon miért?!

Lugos után kezdődött a szokásos kálvária, 1-2-3-5-10 km-ként útépítés, egyirányúsítás, várakozás! Útálatos! Haladni egyáltalán nem lehet, bármiféle számítgatás a hátralévő menetidőt illetően nevetséges. Azután ha néha néha nekiiramodunk akkor még ott vannak a sunyi kátyúk amibe egy jól megpakolt autóval belemenni nem kellemes! Tehát így haladtunk az uticélunk felé, lassan de biztosan! Azután jött egy kellemes meglepetés, Safi az egyik lámpánál, úgy gondolta lekapcsolja a motort, energiatakarékosság vagy mittudomén mi okán. Aztán amikor elfordította a kulcsot, úgy érezte, valahogy nehezen jár, ezért kihúzta a kulcsot és fújt egy kis zárolajozót a gyújtáskapcsolóba, majd újra próbálta a zárat! Na ezt nem kellett volna, vagy nem is tudom mit nem kellett volna, talán elindulni… Ugyanis a gyújtáskapcsoló illetve a kormányzár megadta magát, nem tudtuk elfordítani a kulcsot többé! Sem elindítani az autót, sem a kormányt elfordítani nem tudtuk, az egyik útlezárás jelzőlámpája előtt, egy hegyi úton, közelben semmi lakott terület. Szuper kilátások! Pillanatnyi tanácstalanság után, Safi felhívta egy merci guru szerelő ismerősét, telefonos segítség mellett, az egyébként búvárfelszerelések javítgatására összerakott szerszámokkal szétszedtük, szétszedte a kormányoszlopot, elektronikát, kormányzárat, gyújtáskapcsolót, és a filmekben látott módon kiiktattuk a kormányzárat, a gyújtáskapcsolót pedig egy csavarhúzóval eltekerve beindítottuk az autót, az elektronikát ragasztószalaggal rögzítve folytattuk az utat! Így leírva nem adja vissza a szenvedést, amivel működésre bírtuk az autót, nem volt egyszerű, de nagyon elégedettek voltunk magunkkal! Tehát az utat folytatva, 11,5 óra utazás után helyi idő szerint ˝ 10-re megérkeztünk!

Terveink szerint este még bepakoltatnánk a helyi erőkkel a palackjainkat, stage-eket,ezért gyors köszönés és pár szóban elmesélve a történteket, kipakoltuk a felszerelés azon részét amit be lehet deportáltatni a barlangba. Én úgy terveztem, hogy bemegyek mindenképp, köszönteni a barlangot, illetve beviszem a cuccaim kényesebbik felét, reduktorok, lámpák, maszkok, egyéb olyan cuccok ami nagyobb figyelmet igényelnek. Így is lett! Miután elindultak az első adag palackkal, én is nekiindultam a közel 350 méteres száraz résznek, egy jól megpakolt baggel. Újból megcsodálhattam ezt a gyönyörű barlangot, majd’ egy éve jártam itt utoljára. A barlang egyébként egy viszonylag fiatal, tektonikai repedések mentén kialakult, több szintes járatrendszer, ahol a víz illetve az általa szállított hordalék csodálatos munkáját figyelhetjük meg. A mai napig aktív, felülről érkező víz cseppkő teremtő munkája nyomán, lenyűgöző képződményekkel találkozhatunk, gyönyörű formákat, a cseppkőképződés minden eredményét megcsodálhatjuk! A hordalék néhol fantasztikus módon alakította a barlangot, tágította, csiszolta a repedéseket! Igazán változatos! Egyes helyeken márványszerű, kagylósra koptatott felületeket találunk, máshol cseppköveket, mésztufagátakat, medencéket, néha pedig a most is zúgó, rohanó patakmedret kerülgethetjük! A patak hol felbukkan, hogy eltűnik, és van hogy összegyűlik, tavat képez és itt egy felfújhatós gumicsónakkal kell átkelni a zúgó vizen a látogatónak!

Bepakolás és szerelés után még beszélgettünk egy nagyot , közben elkészült egy nagy kondér pacal is amit még meg kellett kóstolni, bőven 3 óra után keveredtünk ágyba, igen fáradtan, kis pálinkázás, kolbászozás, pacalozás után. Reggel a késői lefekvés okán, kb 10-kor ébredtünk. Megreggeliztünk, majd folytattuk a becuccolást, volt akinek még 2 köre volt hátra! Bent folytattuk a felszerelések előkészítését a merüléshez. Majd öltözködés az „öltözőben” ami egy közepes terem a zöld és sárga szifon között, itt már barlangi körülmények között kell öltözködni, köveken, lámpafénynél, ponyván a barlangi búvárkodás minden szépségét kiélvezve! Tehát öltözés, felszerelések ellenőrzése, majd beöltözés a merüléshez! Az első merülés, a megbeszélés szerint egy check dive, ugyan nem hagytunk túl sok időt a legutóbbi barlangi merülésünk óta, de mindenképpen érdemes ellenőrizni egy rövidebb, „könnyedebb” merülés során, hogy minden rendben van-e a következő nagyobb lélegzetű merüléshez. Készülve a következő nagyobb merülésekre, ez alkalommal áthordtuk a stag-ek azon részét amire később lesz szükségünk, és jobb most letudni, mintsem a következő merülés során, amikor egyébként is lesz még plusz cuccunk. Az első „ismerkedő” merülés is közel 100 percre sikeredett. A hely újra és újra elbűvöl! Csodálatos, hogy a víz miként és milyen helyeken, utakon képes magának járatokat találni, alakítani! Egészen elbűvölő és csodálatos ahogy haladnak a járatok, kanyarognak, emelkednek fel 6 méterig majd újra egy meredek, érthetetlen fordulóval újra 30 méterre süllyed, közben gyönyörű és tiszteletet parancsoló, hatalmas erőt mutató formákat, képződményeket marva, a kemény kőbe! Leírhatatlan! (Mogya mégis megpróbálta, olvasható a www.izverna.com -on!) Terv szerint, egy stage-el úsztunk befelé, majd vagy ha az elfogy, vagy ha elérjük azt a pontot ahonnan már vissza kell fordulni, mert különben túl sok dekót kapunk, fordultunk és megnéztük, ugyanezt visszafelé is! Visszafelé utunkon, egy békával találkoztunk össze, nagy meglepetésünkre! Legalább 150 méterre a kijárattól, 14 méteren futottunk össze vele, a békakirályfival, aki itt bizonyára hiába várta a csókot! Azonban valószínűleg a közelben levegős teremnek kell lennie, még ha kicsinek is, és még az is lehetséges, hogy valami repedésen mosódott be a szerencsétlen talán a felszínről. Mindenesetre izgalmas, érdekes, de neki inkább szomorú… Fájdalmas búcsút vettünk tőle, majd folytattuk utunkat kifelé, mivel a computereink már kezdtek „büntetgetni”, hamarosan a szifon kezdeténél találtuk magunkat és megkezdtük az unalmas és a hideg vízben kissé kellemetlen dekóidőink letöltését, amit egy kis oxigénnel rövidítettünk, és igen jó szolgálatot tett a ruhafűtés is! ;-) Majd újra egy kis séta a két szifon közötti szakaszon, ahol megcsodálhattuk a barlang érintetlen, szárazon lévő, cseppköves járatait, szebbnél szebb képződményekkel, főként függőcspkövekkel és a nagy kedvenceimmel a zászlókkal! Már ki is néztem hol szeretnék majd fotót készíttetni valamelyik „fotóriporterünkkel”. A patakban gázolva elértük az alig 15 méteres sárga szifont amin átúszva újra a trepnikhez érkezünk ahol lepakolhatjuk a felszerelést. Jó kis merülés volt megint! Öltözés, pakolás közben a következő merülést kezdtük tervezni illetve a mostaniról beszéltünk, no meg a békáról! Elkezdtük feltölteni a palackjainkat, ugyanis a kompresszor töltőcsöve egészen idáig a trepnihez el van vezetve, megspórolva azt, hogy minden merülés után ki kelljen cipelni a töltésre szoruló palackokat! Nem lehetett kis munka, bevezetni a csövet, de kimondhatatlanul megkönnyítette az életünket, áldott legyen a kitalálója és azok akik kivitelezték! Töltés közben még sikerült egy kis magánszámot előadnom, ugyanis sikerült a főlámpám fejét beszorítani az egyik trepni és a barlang fala közé, amit a platform mozgatásával, billegtetésével próbáltam kiszabadítani és így sikerült a másik végén állva hagyott és nem kikötött stage-eimet beleborítani a vízbe! Szerencsére, mivel semlegesek, majdnem pozitívak voltak ezért nem süllyedtek el. Félig állva nem túl mélyen várták a segítséget. Mivel már barlangász cuccban volt mindenki, nem lehetett beugrani a vízbe értük. Vakargattam a fejem, hogy is legyen, amikor Attinak eszébe jutott, hogy van nála gumipók, amivel megpróbálhatom kipecázni a palackokat. Így is lett, pár perces türelemjáték után, vállig vizesen sikerült kiemelni a két elővigyázatlan palackot! Remélem megtanulják egy életre, hogy kikötés nélkül nem álldigálunk a trepni szélén!

Kijövetel, beszélgetés, vacsi következett. Vacsora közben előhoztuk a témát, amit a csapat már egy ideje fontolgatott, miszerint bővíteni gondoljuk a létszámot. Guszti volt már velünk egy két túrán, ismerjük már egy ideje, úgy gondoltuk szakmailag, emberileg pozitív benyomást keltett, úgyhogy meghívtuk a csapatba! Azt gondolom, nem érte teljesen váratlanul, de mindenképpen örömmel fogadta a felkérést és természetesen szívesen csatlakozott a csapathoz, amit egy pálinkával szentesítettünk! Ettől kezdve 5 főből áll a BBBT!

Még egy kicsit átmentünk a másik házba, Mogyáékhoz megbeszélni a következő napi tervet, teendőket, megbeszéltük mit kellene átvinni nekik a fekete szifonon, ahhoz hogy egy két éjszakára bevonulhassanak a barlangba és a jelenleg ismert végpont környékén tevékenykedhessenek, kutatva, előkészítve a továbbjutást. Reggel, lévén, hogy előző este nem feküdtünk le nagyon későn, jó időben ébredtünk. Mivel az éjjel vihar volt, így a kiterített aláöltözők, overallok, egyéb ruháink csurom vizesek voltak. Viszont reggel szépen sütött a nap, gondoltuk ameddig reggelizünk, nekikészülünk a merülésnek megszáradhat minden. Volt ideje alaposan megszáradni mindennek, ugyanis nem voltak elég határozottak a másik ház lakói, elég lassan állt össze a transzportálni szánt felszerelés! Ezért azt találtuk ki, hogy elmegyünk egyet a környékre barlangászni. Régebben hallottunk a Bulba nevű barlangról, amit első körben szerettünk volna felderíteni, de sajnos a helyi vezető, Mihály egy kicsit visszavett a lendületünkből, ugyanis elmondta, lerajzolta a bejutás körülményeit. Kb 300 m-t kellene derékig, hideg vízben gázolni, majd van egy kb. 2 méteres „szifon” amit szintén ebben a 8-9 fokos vízben kellene megmerülni, szabadtüdővel, overallban, majd ebben a cuccban kellene egy kb. 3-4 órás túrát lenyomni, majd ugyanez visszafelé! Leszavaztuk, talán érthető! Legközelebb rákészülünk, mert egyébként megéri, igen szép barlangról van szó! Ezért úgy döntöttünk, egy másik, kicsit könnyebben járható barlangot nézünk meg, ahol Safi és én már jártunk egyszer, bár akkor szintén felszerelés híján, nem mentünk be messzire. Tehát, kocsiba szálltunk és elvágtattunk a helyszínre, meghagyva a kutató csapatnak, hogy addigra készítsék össze a felszerelést a szállításhoz.

Megérkezvén a barlanghoz, beöltöztünk, és lesétáltunk a hatalmas völgyszerű kráterbe ahol a barlang szája hívogatott bennünket! Ez a barlang, a leírások szerint 750m hosszú. Egy magasabban fekvő patak vizétől alakult ki, amikor a patak felduzzad, egy viszonylag nagyobb tó jön létre, majd amikor az is átbukik a természetes gátján, akkor átfolyik a barlangon, feltöltve egy tavat abban is, majd tovább folyik és egy völgy felé távozik a színről. Bementünk a barlangba, erről az oldalról ahonnan a víz távozni szokott, sáros dagonyában mentünk el egészen a „tóig” ami most majdnem száraz volt de elég veszélyes ahhoz, hogy ne próbáljunk meg átkelni a szélén. Ezért visszafordultunk és kívül átsétáltunk arra az oldalra, ahol befolyik a víz. Gyönyörű, vadregényes tájat láthattunk, rikító fehér sziklákkal, kisebbekkel, nagyobbakkal, mígnem megláttuk az igazán lenyűgöző részét a barlang bejáratnak, egy kanyargós, mély medrű patak tárult elénk, ami egy hatalmas szikla alá folyt be. A patak medre körül, láthatóan kivehető nyoma van annak, hogy nem is olyan ritkán feltelik, tóvá duzzad és akkor lépi át a barlang bejáratát, és indul el fantasztikus építő és romboló útjára! Innen is bementünk körülnézni, nem túl hosszú gyaloglás után elértük a tó másik partját, innen visszafordulva egy kis hegymászás után, a kocsihoz visszaérve Izvernát vettük célba. Elég későn indultunk el a merülésre, mert ugyan 4 felé terveztük a kezdést, sajnos közbejött egy kis kellemetlenség! Guszti valószínűleg az előző napi vetkőzéskor, elszakította a nyakmandzsettáját, amit csak felöltözve, a ruha igazítgatása közben vett észre! Szerencsére volt nálunk Incze Atti gyártotta tartalék ruha, kettő is, és a Szilárd volt oly kedves kiment és behozta. Öltözködés, megbeszélés után az immár összekészített cuccokkal, palackokkal, konténerekkel megrakodva 7 körül megkezdtük a merülést! Ez persze csak így leírva megy ilyen gyorsan, de nem untatok senkit az újabb bemászás, öltözködés, felszerelés, szifonok közötti felszerelés áthordás részleteivel. Az biztos, hogy sem az elindulás, átrámolás nem volt egyszerű, ugyanis a saját dupla plusz két stage-en kívül mindenkinek jutott még a 6 tűzoltópalackból és a két nagy konténerből. Nem rohantunk, így is 40 perc alatt átértünk a „sólyához”. Ott lepakoltuk a felszerelést, biztonságosan kikötöttük a bent maradó cuccokat, majd kicsit továbbmentünk és letelepedtünk az erre alkalmas táborhelyre mert legalább egy órát várnunk kell a visszaút előtt, mivel sem egészséges nem lenne az a 30-40 perc dekó, sem kellemes nem volna a 8 fokos vízben a másfél órás merülés után! Úgyhogy inkább a pihenő mellett döntöttünk, azonban amennyire lehet kellemessé varázsoltuk. Vittünk be gázfőzőt, bögréket, és leveseket főztünk, kávét ittunk! Igen jól esik eddigre egy kis meleg étel, ital! Pihenő után felszerelés a patakban félig ülve, félig fekve, majd úszás kifelé! Mindennel végezvén, töltés, vetkőzés, kimászás a barlangból, éjjel egy óra körül értünk a házhoz, gondolom nem kell részleteznem, fél órán belül mindenki hortyogott! Következő reggel kissé fáradtan ébredtünk, de lassacskán elkezdtünk összeszedelődzködni, mivel a terv úgy szólt, hogy Mogyáék 10 körül elindulnak befelé. Újabb csúszás következett, ezért Safi, Sári Atti, meg én felmentünk a falu végén egy hegyi tisztásra, Atti telefonálni, mi pedig kicsit mozogni, fotózni, nézelődni akartunk. Amíg mi gyönyörködtünk az igazán pazar kilátásban, addig Guszti meg a mi Attink aludtak egyet a nagy bevetés előtt. A terv az volt, hogy átúszunk a Sólyáig megint, és onnan át a „trónterembe”, hogy átvihessük a kutató csapat maradék felszerelését. Kb. egyszerre készültünk el a merülésre, Mogyáék előre mentek, abban maradtunk, hogy 30-40 perc után elindulunk mi is, és a sólyán bandázunk. Így is lett! A táborhelyen ott találtuk a kis csapatot, lassan készülődtek a továbbindulásra. Megbeszéltük a továbbiakat, majd elindultak. Éppen nekikezdtünk főzőcskézni, amikor fényeket láttunk meg arról amerre elindultak! Vissza kellett fordulniuk ugyanis szétszakadva találták a vezetőkötelet! Első gondolatuk az volt, hogy újra bemennek, megjavítják a kötelet és úgy folytatják az útjukat, csak azért fordultak vissza, mert nem volt náluk elegendő orsó. Atti és én felajánlottuk, hogy mi bemegyünk és megcsináljuk a kötelet, hogy addig is pihenjenek egy kicsit, illetve ne ők fogyasszák a levegőjüket, és ne kelljen teljes felszereléssel, stage-ekkel, ételhordókkal kötelezniük. Szóval, mi beúsztunk, megtaláltuk a szakadt kötelet és kb. 80m.-t belepótolva, biztonságossá tudtuk tenni az átúszást! Továbbúszva, megnéztük nincs-e máshol is baj a kötéllel, úgyhogy teljesen átúsztunk a trónterembe. A szifon közepe táján azonban van egy érdekes szakasz amiről mindenképpen kell írnom! Van egy ellaposodott, kb 6m széles, 1-1,5 m magas átjáró, amiben 3-15 cm átmérőjű kövekből, igen tetemes mennyiségvan felhalmozva. Ezen az átjárón éppen hogy átfér a búvár, de inkább az a jellemző feladat, hogy rá kell segíteni kézzel és át kell ásni magát annak az elvetemültnek aki kíváncsi a túloldalra! Mi persze, hogy átmentünk, már csak azért is, mert kérték, hogy ássunk egy kicsit, hogy az utánunk jövők, a több cuccal könnyen átférjenek. Tehát minden rendben, a kötél megjavítva, a további út ellenőrizve, biztosítva, úgyhogy visszamentünk és átadtuk az infót, hogy folytathassák az útjukat. Megbeszéltük, a másnapi találkozót, azután egy kis pihenő majd összeszedelődzködtünk és megkezdtük az utunkat vissza. Újabb 40 perc, és megint vetkőzés, kimászás a barlangból! Megint nem maradt sok erőnk, úgyhogy mindenki igyekezett mielőbb kikotródni, és gyorsan lefeküdni. Ugyan nem sikerült korán ágyba kerülni, de az utolsó napi merülést, mindenképpen korábbra terveztük, egyrészt azért mert a kifelé jövő csapat felszerelését ki kellett hozni, illetve Attinak és Gusztinak délután el kell indulni haza, így délután már ki kellett pakoltatni a felszerelésünket. Tehát ébresztő, gyors reggeli és irány be a barlangba! Persze egy kis csúszás megint bejött, tölteni kellett még, de nem ment a kompresszor úgyhogy hiába mentem be előre. Egy óra késéssel tudtunk nekivágni az utolsó merülésnek. A szokásos 40 perces menetidővel átértünk a szifonon, lepakolás, át a táborhelyre ahol a kutatócsapattal kellett volna találkoznunk, de persze nem voltak sehol! Az eddigi tapasztalat alapján azért nem idegeskedtünk nagyon, megvártuk a két Attilát, akik 15-20 perc múlva meg is érkeztek. Mivel a megbeszélés szerint úgyis nekik kellett átúszni a trónterembe, a kötelet kicserélni véglegesre, le sem vetkőztek, hanem nekivágtak a következő szifonnak. A túloldalon üzenet várta őket, hogy semmi ok az aggodalomra, csak igen fáradt volt a csapat, ezért ott tartották az első nagyobb pihenőjüket, aludtak egyet és délben indultak tovább. Visszajöttek, hozzánk, átadták az infót, és megbeszéltük, hogy mivel nem tudunk már semmi hasznosat tenni, ők visszamennek a kötelet kicserélni, mi hárman pedig kimegyünk és elkezdhetjük a felszerelésünket kihordani, kihordatni az eddigre odarendelt helyi erőkkel. Így is lett! Mire kiértünk már ott volt négy „hordár", akik azonnal nekikezdtek kihordani a palackjainkat. A kényesebb felszerelésünket összekészítettük egy bag-be, és azzal indultunk neki a túra utolsó barlangi útjának, legalábbis azt hittük! Mire kiértünk egy igazi „serpa” lázadásnak lehettünk tanúi, az egyik ember megszökött, és a többi sem akart több kört kihozni, mert szerintük túl sok, túl nehéz a cucc, meg a pénz is kevés! Közben megérkezett a kötél javító Attila páros is. Szerencsére a mi Attink tudta kezelni a helyzetet, ami el is volt várható, ugyanis a zendülés egyik oka az volt, hogy rajta felejtette a dupláján a 8 kiló ólmot, az ember meg majd beleszakadt mire kihozta! A vége az lett, hogy kihoztak majdnem mindent, két stage meg egy konténer maradt csak bent amit Sári Attival ketten kihoztunk! Este még bepakoltunk, Atti és Guszti elindultak haza, mi pedig Safival még aludtunk egyet, ha nem muszáj nem szívesen indulnánk neki éjszaka az útnak! Ébredés és reggeli után, mi is nekivágtunk, hogy megdöntsük a 12 órás menetidőt!

Mr. Big tollából