Vakbarát változat
 



 
«««
 
2009 Izverna
2009. December 2. Szerda
Izverna a magyar barlangi búvárok körében ismert, hely ahol kis csapatunk is többször megfordult már.  A túrára való hosszas felkészülés sok- sok izgalommal telt, főleg úgy, hogy az októberi csapat aki kint volt kénytelen volt lemondani merüléseikről, az esőzések okozta nulla látótávolság miatt.

A felkészülés során több egyeztetés volt Mogyával, hogy milyen feladatok várnak ránk, és mi milyen merüléseket tervezünk.  A hétvége legfőbb feladata volt a töltő csonk továbbvitele a Fekete szifon bejáratáig.

csapatképSzerda reggel találkoztunk Gyulánál, itt bepakoltuk felszereléseinket és nekiindult az 560 km-re lévő falucskába, Romániába. Bár a mai viszonylatok között  ez a táv nem tűnik nagynak, de aki ismeri a román útviszonyokat az tudhatja, hogy ez a táv 9 -10 órába is beletelik. Nekünk röpke 10 óra alatt sikerült teljesíteni a távot.

Megérkezve a faluba első teendőnk volt a szállásadóink felkeltése, mivel már aludtak, valamint a kályhába való begyújtás volt.  Ezek után egy welcome pálinkával konstatáltuk, hogy ismét itt vagyunk.  Hamarosan Mogyáék is megérkeztek, majdan beeset Mihai is a romániai kontaktszemély. Sajnálatos módon helyi serpákat már nem nagyon tudtuk szegődtetni a kései időpont miatt, ami szomorúan töltött el minket, mivel felszerelésünk számszerileg állt egy dupla 12 literes palackból 3 alu stageből valamint 2-3 bagből személyenként.  Az este folyamán egyeztettük a hétvége hátralevő feladatait, merülési terveit, majdan nyugovóra tértünk.

Zöld szifon bejárat

Reggel Mihai kelltet minket, és mondta, hogy a dupla palackokat nem kell bevinnünk , mivel vannak betele

pítve neki palackjai használjuk azokat nyugodtan.  Ezzel egy súlyosabb menettől szabadított meg minket. Mire kikászálódtam az ágyból szerencsére az én stage palackjaim, amiket este bevittem a barlangász házba,  bekerültek egy helyi ember jóvoltából a barlangba. Így én jópár körtől szabadultam meg, de aztán jó csapattárs lévén segítettem a többieknek az ő palackjaik becipelésében,  mondjuk nem vittem túlzásba az egy stage palackkal J. Szerencsére Ákosnak épp volt bőven szabadideje így ő is segített a könnyebb felszerelések becipelésében.  Mivel az idő elhúzódott így a merülésre délután került sor.  Addig Szilárd előkészítette aznapi feladatunk tárgyát, egy baget mely 260 méter 10-es kötelet tartalmazott. A feladat egyszerű volt a kötél bejuttatása a jelenlegi vastag kötél végpontjára, és a kettő összekötözése. Közben azért Mihai felkészített minket, hogy annyira nem lesz egyszerű a dolog, mivel a bent lévő kötélbaget az áradás megviselte, oly módon, hogy a baget kihozta a víz. Ebből sejthető volt, hogy a bag rögzítése leszakadt és a rögzített kötelet a víz visszafelé hozta, valószínűleg nagy gubancokkal.  Az feladat megbeszélése után nekiindultunk a barlangba merülésre felkészülve. Bent a dresszing room-ba a felszereléseinket magunkra öltve nekiindultunk.

Zöld tóA csapat sorrendben én mentem elöl a 60 literes bagben lévő kötéllel, majd engem Gyula és Safi követett. A Fekete szifon elejébe lepakoltuk a másnapi merülésekre bevitt palackokat, meg kell, mondjam a 60 literes bag átcipelése a két szifon között megtelt vízzel, palackokkal nem volta legegyszerűbb történet.  A Fekete elejébe még egy közös gyors feladat átbeszélés, egymás felszereléseinek, gázainak ellenőrzése majd a merülés megkezdése. A merülésünket megkezdtük az első negyven méteres mélységbe, majd onnan emelkedtünk felfelé, majd a következő 30-as mélyebb rész következett. A harmincas szakasz alján megláttam a víz által visszahozott kötélvéget. Jeleztem a többieknek, ekkor már látszódott nem lesz egyszerű a feladat, mert kb 60-70 méter kötél jött vissza. Safi és Gyula elkezdte összegyűjteni a kötél végét én meg a legutolsó fix rögzítéstől elkezdtem visszafelé húzni a kötelet. A kötél természetesen a létező összes kötélcsapdára feltekeredett, beakadt.  Kisebb nagy kibogozások után sikerült a régi kötelet kifeszíteni. Ehhez hozzárögzítettük a bagben lévő kötelet és elindultunk egy kicsit vele befelé, majd jó 20-25 méter megtétele után sikerült találni egy alkalmas fix pontot ahol a kötelet és a baget rögzíteni tudtuk.  Itt a merülés elérkezett a fordulóponthoz és nekiindultunk kifelé. A kifelé menet eseménytelenül zajlott, hamarosan elérkeztünk a Sárga tóban lévő platformig. Mivel a magasnyomású levegőt szállító vezeték szét volt szerelve ezért aznap nem töltöttünk, hanem másnapra hagyva kiindultunk a barlangból.

Miután kiérkeztünk a barlangból Mogyáékkal megbeszélve a történteket vacsorázni, kezdtünk. Vacsora után 1-2 pohár bor mellett Zöld tóbeszélgettünk az élet nagy dolgaiból, miközben Szilárd az aznap legyilkolt birkát darabolta széjjel, majd belekezdett a főzésbe, ekkor Mogya felkészített minket, hogy Szilárd a főzést hajnal 5 előtt nem szokta befejezni. Igaza lett. Én hajnal négyig tartottam vele a frontot, de aztán én is meguntam, meg másnap vár ránk a Trónterem.

Helyi idő szerint 10 órakor ébredtünk, ekkor Mihai még nagyban a levegőszállító csövet szerelte, mellyel nagyjából dél körül végzett, így nekiindulhattunk a barlangnak. Kettős célunk volt, a tegnap bevitt kötelet végigvinni a bagből, valamint a Trónterem körbejárása.  Beérve platformhoz a palackok feltöltése után átöltöztünk és nekiindultunk a befelé tartó hosszú menetnek. Aki még nem járt itt a Trónterembe vezető út a Fekete szifon 40-10-30-7-40 méteres mélységen keresztül vezet a Sólyán átvezető szifonsoron át. Nyomásváltozás szempontjából nem a legideálisabb merülés.  Sok tanfolyam során tanítják, hogy kerüljük az ilyesfajta fűrészfogas merülésektől, mivel dekompressziós szempontból megviseli a szervezetet. A merülés során hamarosan elértük a bag-et, magamra akasztva folytattam utamat miközben a kötelet engedtem kifelé. Jó pár 10 méter után az utolsó negyvenes rész előtt cseréltünk Gyulával, ő ment tovább a  bag-gel. A fejenkénti alapfelszerelésünk egy dupla 12-es palack mellett 3 stage palack. El lehet képzelni, hogy ehhez még hozzávesszük a kötéllel teli hatalmas baget akkor áramvonalasság szempontjából nem a legideálisabb búvárt kapjuk. a dagadtElérve a Fekete szifon végét jelző levegős részt leakasztottuk a menet közben kiürült stage palackot, valamint egy telit a visszaútra, a bagben még mindig volt kötél, így azzal Safi ment tovább. Az első pihenő ponthoz vezetőút felénél a kötél elfogyott, így annak végét Safi rögzítette egy arra alkalmas sziklához. Ezután egy kis séta várt ránk az utolsó szifonig, amely után vár ránk a Trónterem. A gyalogos rész egy patakos mederben vezett, itt nem árt az óvatosság. Mielőtt nekiindultunk volna leakasztottuk utolsó stage palackunkat, és a dupla palackkal folytattuk tovább az utat. Elérve az utolsó szifont, mely az egyik kedvenc szifonom, egy lapított járat megy le 6 méterről 15 méterre. A szifon alján apró kavicsok vannak, és ahhoz hogy átférjünk a laposabb részeken a kavicsokban, úszva- magunk előtt tolva kell haladnunk. A szifon túloldalán homokos terembe érkeztünk. Az utunk elérte célját bejutottunk a Trónterembe. A merülésünk megkezdése óta 2 óra telt el. Levettük magunkról felszereléseinket, majd nekiláttunk egy kis frissítésnek, mely forró instant levesből, csokiból valamint kávéból állt. Ezután a bevitt videokamera segítségével csináltunk pár filmet, fényképet. A hely maga a káprázat a falakat cseppkőfolyások tarkítják, a plafonról cseppkövek lógnak megszámlálhatatlan mennyiségbe.  Az idő a barlangban hamar eltelik így a bent töltött időnk elérte a 2 órát. Ideje volt visszaindulni. A több sekélyebb, mélyebb barlangi járatok visszafelé is vártak ránk. A kifelé menet esemény nélkül zajlott. Mire kiértünk a platformig addig Mihai román barlangászok segítségével behúzták a platformig a több mint 100 méter KPE csövet melyben a magasnyomású tömlő volt. Az időzítés nem is lehetett volna jobb. Safival megfogtuk a cső végét és áthúztuk a Sárga szifonon a Fekete szifon elejéig. Mivel a cső úszott a víz tetején, így egyszerű volt a behúzása.

A munka végeztével Mihai szólt, hogy azokat a felszereléseket, amelyekre nincs, szükségünk készítsük össze, mert a helyi barlangászok kiviszik nekünk. Kapva az alkalmon a stage palackjaink rögtön bag-ekbe landoltak J. Átöltözve kiindultunk a barlangból, egy hosszú és kellemes merülésen voltunk túl. Kiérkezésünk után konstatáltuk, több mint 8 órát voltunk a barlangba.

Szombatra nem terveztünk nagy merülést a célunk inkább fotók videók készítése volt a befelé vezető úton,  a sárga és a zöld szifon, valamint a sárga és a fekete szifon között, de erről a képek magukért beszéljenek.

Miután befejeztük a fotó dokumentációt, a maradék felszerelést hordtuk ki a barlangból. Gyors kipakolás után, vacsora valamint a maradék italok elfogyasztása következett, eszmefuttatásokkal tűzdelve a további tervekről, merülésekről, aztán elérkezett ismét a hajnali 3 óra és úgy gondoltuk, ideje lefeküdni, mert másnap egy 10 órás út várt még hazafelé ránk.

Ismét egy kellemes hangulatú túrán vagyunk túl, novemberben Romániában a hegyek között, napsütésben, jó hangulatban töltöttünk el öt napot. Még visszatérünk.

 

A túra résztvevői:

Mogya,Ákos,Szilárd, Mihai, Safi (BBBT), Mr.Big Gyula (BBBT), Guszti(BBBT), valamint sok Román barlangász, akinek a nevét homály fedi

 

Írás: By Gustyi

Fotók: By Safi

 

 
 
Látogatók: 37.564   Oldalletöltések: 89.297   By NetOffice & Compagnon     w3c_html40 w3c_css20