Vörös-tenger Brother's szafari
2010-ben a szafarink uticéljául az egyiptomi vizeken lévő Brother's szigeteket választottuk. Mivel a szigetek a nyílt vizen fekszenek, az egyiptomi partoktól 70 km-re, ezért változatos élővilággal kecsegteti a búvárokat. Kimondottan "nagyvadas" merülőhelyeknek tekinthetőek, mert nem ritkán lehet találkozni különböző cápafajokkal, fehér szirti cápával, pörölycápákkal, rókacápával mindemelett gyakran előfordul, hogy mantarájával találkozik az arra merülő búvár. Mindemelett mivel nyílt vizen fekszik az áramlatok sem elhanyagolható hatása miatt, a falak lágyykorallokkal borított festői tájat mutatnak vízalatt, a hozzájuk tartozó aprónyi halsereggel egyetemben. A két sziget egymástól alig fél tengeri mérföldre (kb 1 km-re) fekszik egymástól, több mint 12 merülőhelyet kínálva. A merülési helyek töbsége falak mentén történik, de lehetőség van az Aida II valamint a Numibia roncs megmerülésére is. A sziget mivel a nyílt vízen fekszik és az áramlatok erősek is lehetnek, ezért ebben a körzetben az éjszakai merülés hatóságilag tiltott. Éjszakai merülésre a túra első illetve utolsó előtti merülési napján lehetséges. A túra során kétféle képpen közelíthetjük meg a szigeteket Hurghada-i illetve Marsa Alam-i kikötőkből. Az indulás és érkezési hely függ a hajó aktuális állomásától. Amennyiben a hajó Hurghadából indul, akkor a Safaga-i régió is a merülési helyek között szerepel (Salem Express, Shaab Sher...), amennyiben Marsa Alam-i kikötés szerepel a tervben akkor a Marsa Alam-i régió valamint Elphinstone zátony szerepel a merülési helyek között. Az indulási és érkezési állomás a túra kezdete előtt 1-2 hónappal fixálódik.
A vízfelszín feletti kényelmünket a Cassiopeia 5* szafarihajó biztosítja, mely januárban teljes felújításon szinte újjáépítésen esett át.
Merülőhelyek:
Hurghada-Hurghada
- 1. Gota Abu Ramada (2), Gota Abu Ramada (night dive)
- 2. Big Brother (2), Small Brother (1), (night dive – no)
- 3. Small Brother(3), (night dive – no)
- 4. Small Brother (2), Big Brother (1), (night dive – no)
- 5. Salem Express (2), Shaab Sher, Ras Abu Soma (night dive)
- 6. Abu Hashish, Rash Disha
Marsa Galeb - Marsa Galeb
- 1. Gota el Marsa Alam, Habili Marsa Alam (1 + night dive)
- 2. Big Brother (2), Small Brother (1), (night dive – no)
- 3. Small Brother(3), (night dive – no)
- 4. Small Brother (2), Big Brother (1), (night dive – no)
- 5. Elphinstone (3), Abu Dabab (night dive)
- 6. Gota el Marsa Alam
Az ár tartalmazza:
- a repülőjegyet illetékkel,
- transzfert a reptérről a hajóra, és a hajóról a reptérre,
- a hajón teljes ellátást: napi 3 főétkezés + a merülések között gyümölcs és snack,
- korlátan víz, üdítő, kávé, tea fogyasztást
- merülésvezetést
- merüléseket sűrített levegővel 12 literes alupalackkal
- A Brother's szigeteki nemzeti park belépőt (40 Eur/fő)
Sajnos, a charter járatok üzemeltetői nem vállatak garantált árat a repülőjegy árára. Ami annyit jelent, hogy előfordulhat változás, illetve bizonyos tételek (pl. kerozindíj) felszámítása. A tavalyi évben ebbe már sikerült belefutnunk. Nem nagy összegről van szó, de az esetleges félreértések elkerülése végett jelzzük.
Külön fizetendő:
- vízum (15 USD),
- baksis (30USD, de elégedettséged függvénye),
- Nitrox (4 Euro / palack)
- 15 literes palack felára (4 Euro / palack)
- búvárbiztosítás - a részvétel feltétele, hogy rendelkezz érvényes búvárbiztosítással (DAN vagy Gyöngyhalász)
- felszerelésbérlés
Ha még nincs Nitrox végzettséged, de szeretnéd a Nitrox előnyeit kihasználni a szafarin, lehetőséged van a tanfolyam elvégzésére akár a szafarit megelőző időszakban, már tavasztól, de a szafari ideje alatt is.
Továbbá lehetőséged van még a szafari előtt mélymerülő tanfolyam elvégzésére is. A tanfolyamok részleteiről további információt e-mailben. Mélymerülő végzettséggel 40 méterig merülhetsz, ami szintén jól jöhet.
A szafarin való részvételhez búvárbiztosítás kötelező! Ajánljuk a Gyöngyhalász, vagy a DAN biztosítás valamelyikét.
Egyiptomi utazás előtt hasznos információkat találsz az alábbi linken az országról, a tengerről, és a hajózási etikettről.
Hasznos információk utazás előtt ->
Kapcsolat: info@extasea.hu
www.extasea.hu
|
|