2010-ben valami teljesen újat szeretnénk nektek adni. A már jól ismert északi szafari útvonalat megfejeltük néhány Tirán – szigeteki merüléssel. Korábban erre a helyre csak a Sharmból induló hajók jutottak el. Idén ez már Hurghadából is elérhető, a hajó nem fordul vissza Rash Mohamednél, hanem tovább halad Tirán felé.
A szokásos északi merülőhelyek mellet rövid leírást találhattok az új célpontról.
Mit érdemes tudni Tiránról? A zátonyok déltől észak felé haladva: Gordon, Thomas, Woodhouse és Jackson. A 19. századi angol térképészek után kapták nevüket, akik elsőként készítettek térképeket erről a területről. A Tirán szigetek – amelyek egy valóságos korallzátony erdőt rejtenek a tenger mélyén – az Akabai Öböl bejáratánál fekszenek és szinte teljesen elzárják az utat a Vörös Tenger irányába. Mindössze két keskeny sáv vezet át: az Enterprise nyugaton, és a Grafton keleten, ahol a mélység 360 méter, azaz meglehetősen sekély a tőle északra és délre található 1800 méteres mélységgel szemben. Ez erős, tápanyagban gazdag áramlásokat képez, kiváló élőhelyet biztosítva a halaknak és a nagy cetféléknek.
A vízfelszín feletti kényelmünket a Cassiopeia 5* szafarihajó biztosítja, mely januárban teljes felújításon esett át, és szebb lett, mint új korában.
Tervezett menetrend és merülőhelyek:
1. nap: Érkezés Hurghadára repülővel, busztranszfer a kikötőbe. Éjszaka a kikötőben.
2. nap: check dive Shaab El Erg, Shaab Abu Nuhas (Carnatic roncsmerülés) + Shaab Mahmoud reef éjszakai merülés
3. nap: Tiran: Jackson reef , Thomas reef, Gordon reef, Tiran island lagúna éjszakai merülés
4. nap: Rash mohamed Nemzeti park (Shark és Jolanda reef, Animon city, Jack fish ali cave dive), Alternatives reef éjszakai merülés
5. nap: Shark Jolanda reef, Small passage reef, Thistlegorm, Thistlegorm éjszakai merülés
6. nap: Thistlegorm, Abu Nuhas reef (Giannis.d) roncsmerülés, Gubal island, Bluff point éjszakai merülés
7. nap: Ahogy a csoport szeretné: vagy roncsmerülés- Rosalie moller vagy egy zátonynál merülés. 2. merülés Siyul vagy Gifton island
8. nap: busztranszfer Hurghada reptérre és hazarepülés Budapestre
Szafari információk:
Időpont: 2010. 07. 21 - 07.28 (szerdától szerdáig)
A túra ára:
Búvároknak: 90.000 Ft + 600 Euro
Kísérőknek: 90.000 Ft + 560 Euro
A túra árát több részletben is fizethetitek.
Az első részletet legkésőbb 2010.június 1-jéig várjuk, ezzel biztosítod a helyed a hajón. Ennek összege 90.000 Ft.
A második részlet a túra indulása előtt legkésőbb 1 hónappal fizetendő, ennek öszege búvároknak 600 Euro, kísérőknek 560 Euro.
Az ár tartalmazza:
Sajnos, a charter járatok üzemeltetői nem vállaltak garanciát a repülőjegy árára. Ami annyit jelent, hogy előfordulhat változás, illetve bizonyos tételek (pl. kerozindíj) felszámítása. A tavalyi évben ebbe már sikerült belefutnunk. Nem nagy összegről van szó, de az esetleges félreértések elkerülése végett jelezzük.
Külön fizetendő:
Ha még nincs Nitrox végzettséged, de szeretnéd a Nitrox előnyeit kihasználni a szafarin, lehetőséged van a tanfolyam elvégzésére akár a szafarit megelőző időszakban, már tavasztól, de a szafari ideje alatt is. Nitrox tanfolyam részletek:
Amennyiben felszerelést szeretnél bérelni, fordulj hozzánk.
Továbbá lehetőséged van még a szafari előtt mélymerülő tanfolyam elvégzésére is. A tanfolyamok részleteiről további információt e-mailben. Mélymerülő végzettséggel 40 méterig merülhetsz, ami szintén jól jöhet. Mélymerülő tanfolyam részletek:
A szafarin való részvételhez búvárbiztosítás kötelező! Ajánljuk a Gyöngyhalász, vagy a DAN biztosítás valamelyikét.
Egyiptomi utazás előtt hasznos információkat találsz az alábbi linken az országról, a tengerről, és a hajózási etikettről:
- Bali - Indonézia